Ingatlanpiaci TREND-ek

2016. február 26. | Az elmúlt fél évben igen erőteljes változás ment végbe az ország ingatlanpiaci szegmensében. Ez a jelenség első sorban a CSOK-nak köszönhető. A változtatásra váró középkorúak, vagy első lakást álmodó fiatalok lelkesen vették a lehetőséget, ami azonban a kezdetek óta sok változáson, módosításon ment keresztül, mind feltételrendszerében, mind az igényelhető összeg tekintetében.

Szakértő beszélgetőpartnereim a témában Kovács László és Takács Attila, a TREND Ingatlanügynökség részéről.

Érdekes tapasztalataink vannak az elmúlt időszakban a CSOK-kal kapcsolatban, amiről első körben fontos elmondani, hogy feltételei bankonként igen eltérőek, ezért kérjék a segítségünket. Amikor valaki arról álmodozik - teszi hozzá Attila, hogy lakást, házat vesz, könnyen álomcsapdába kerül. A csalódástól mi egyszerűen meg tudjuk kímélni a hozzánk betérőket. Meghallgatjuk azokat a kondíciókat, amivel rendelkeznek, s ennek alapján megmondjuk, hogy jogosultak-e az otthonteremtési kedvezményre, abból mekkora összegre. Tény és való, hogy a CSOK 2016 évi januári majd februári változásai  számos pozitív lehetőséget jelentenek a családok ingatlanhoz jutásához.

Foglaljuk össze a CSOK részleteit a februári változásokkal kiegészítve!

  • Az igényelhető összeg 600.000,-Ft-tól 10.000.000,- Ft-ig terjed. 
  • Jelentős azon ingatlanok köre, amelyekhez a CSOK-ot igénybe lehet venni, tehát nemcsak új ingatlanra, hanem használt lakás, családiház vásárlásra, illetve bővítésre is fel lehet használni.  
  • A majdan születendő gyermekek vállalására igényelhető támogatás, használt lakások esetében is kérvényezhető.
  • 40 négyzetméter a méltányolható lakás hasznos alapterületének alsó határa használt és új ingatlan esetén egyaránt (2016. februártól egységesítették ezt a korlátot).
  • A használt ingatlan vásárlásánál, az ingatlan vételárától is függ a CSOK 2016 mértéke.
  • Az energetikai besorolás kikerült a feltételrendszerből

Nagyon fontos tudni a személyi feltételeken túl, hogy a megvásárolandó ingatlan is meg kell feleljen bizonyos feltételeknek. A vásárlandó/építendő új ingatlannak összkomfortosnak kell lennie, az építési teleknek pedig összközművesnek! Használt ingatlan vásárlásakor a vásárlandó/bővítendő ingatlannak legalább komfortosnak kell lennie.

Megbolydult hát a piac?

Igen, hiszen, ha valaki elég lelkesen vág bele a vásárlásba, építésbe, akkor már nem könnyen visszakozik. A sokszor mézesmadzag ajánlatoktól azonban óva intünk mindenkit! Tudjuk, hogy idestova 10 éve volt, hogy a hitelválság kirobbant, de emlékezzünk rá, s legyünk körültekintőek, amikor hitelt veszünk fel, vagy éppen gyermeket vállalunk lakástámogatásért cserébe.

Dunaújvárosi körkép?

Itt is nagyon él a piac, s nem csak az eladó lakások, házak tekintetében, s nagyon sokan keresnek kiadó ingatlant. Legnagyobb igény belvárosi téglalakásokra van, azokból akár már holnap el tudnánk adni jó párat. A környékbeli ingatlanok vásárlóinak egy jó tanáccsal szolgálnánk, ne feledjék, hogy a zártkerti ingatlanok az idei évben díjmentesen kivonhatók a földtörvény hatálya alól, ezt viszont kezdeményezni kell!

                                                                                                                      Beszter
NapiHami csoport

Beszter - NapiHami csoport - www.napihami.hu
Siker&Ember Blog
Minden jog fenntartva! © Trend Ingatlan | honlapkészítés: DDSWEB